Poljoprivredna škola - Mezőgazdasági Iskola

A Rákóczi Szövetség tevékenységei

DÉLVIDÉKI REGIONÁLIS TALÁLKOZÓ, TÖRÖKBECSE 2017

2017. 11. 24 - 26. DÉLVIDÉKI REGIONÁLIS TALÁLKOZÓ, TÖRÖKBECSE

A Rákóczi Szövetség délvidéki szervezeti kapcsolatainak és tevékenységének megerősítése érdekében szűk körű tanácskozást szervezett 2017. november 24 - 26. között a törökbecsei Tiszavirág Szállodában. A találkozóra a délvidéki helyi és ifjúsági szervezetek vezetőit hívták meg (3 fő), úűhogy egy tartalmas, jóhangulatű hétvége keretében legyen mód megbeszélni a legfontosabb, Délvidéken aktuális kérdéseket. A  találkozó célja a Rákóczi Szövetség délvidéki tevékenységeinek hatékonyabbá, összehangoltabbá és eredményesebbé tétele, illetve az itteni szervezetek vezetőinek emberi és szakmai együttműködésének erősítése volt. Az összejövetel november 24 - én, pénteken 18 órakor vette kezdetét, és november 26 - án, vasárnap délben ért véget. A résztvevők költségeit a szervezet vállalta fel.

A pénteki megnyitó után az 50 fős társaság a Kultúrházba vonult át, ahol a helyi lakosokkal együtt megtekintették a Kovácsok című színdarabot az Újvidéki Színház társulatának előadásában. A színdarab nagy sikert aratott.

                                                                      23155046 1687883344596455 8854728628174386850 o     20171124 220746

                                                               24297347 1687883054596484 8936384997399200403 o     24254782 1687882964596493 3643909879106423541 o

                                                            24130471 1687883487929774 7185659230950259577 o     24254930 1687882451263211 5954852609371184011 o

2017. 12. 08 - 09. MIKULÁS - NAPI TÁNCHÁZ

2017. 12. 08 - 09. MIKULÁS  - NAPI TÁNCHÁZ, ZENTA

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium rákóczis fiataljai Mikulás - napi táncházat szerveztek, melyre iskolánk tanulóit is szeretettel meghívták. A helyi szervezet a Rákóczi Szövetség támogatásával valósította meg a kétnapos rendezvényt.

 20171208 185443

                                                                                                                                            20171208 204708  20171208 190337  

20171208 210828             

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018

30741549 1834284913289630 6511936552707293184 o

Együtt a Délvidéken - Zséli Ágnes, 2018.5.2 (LXXIII. évfolyam 17. szám) Bánáti Újság

Április közepén mintegy száz magyarországi, erdélyi, felvidéki, horvátországi és délvidéki középiskolás vett részt a Rákóczi Szövetség által szervezett háromnapos, Délvidéki utazás elnevezésű programban. A rendezvény célja a délvidéki városok, várak, magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése, megismerése volt. A hetedik alkalommal sorra kerülő kirándulás részvevői az idén Törökbecsére látogattak, ahol a fiatalok a nap végén az élményekről, a látványosságokról beszélgettek. A Rákóczi Szövetség helyi szervezetének ifjai emellett műsorral, zenés esttel is kedveskedtek a vendégeknek, akik közül sokan első alkalommal jártak a bánsági településen.

Az erdélyi Máramarosszigetről érkező Szeibert Xavér örömmel mesélt a délvidéki látogatásról:

— Még sohasem jutottam el erre a tájra, és mondhatom, nagyon tetszik, hiszen több településre is ellátogattunk. Számomra az óbecsei Than Emlékház nyújtott felejthetetlen élményt, az ott látottakról odahaza a kortársaimnak is mesélek.

A középiskolásokat tizennyolc tanár kísérte el. Kovačevič Zsuzsanna, az eszéki székhelyű Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központból érkezett:

— Gyönyörű a törökbecsei Tisza-part és az óbecsei zsilip is. Örülök, hogy eljöttem, hiszen az ilyen jellegű kirándulások célja a társalgás, a magyarlakta vidékek megismerése, az anyaországi, valamint a határon túli magyar diákok kapcsolatteremtése.

Pesek Szilárd, a máramarosszigeti Leőwey Klára Elméleti Líceum tanára úgyszintén értékesnek találta a délvidéki utazást:

— Olyan kapcsolatokat sikerült kiépítenünk, amelyek a barátságon túl érzéseket is táplálnak bennünk. Megerősítik azt, hogy érdemes harcolni, érdemes a gyermekeket arra nevelni, hogy büszkék legyenek a magyarságukra. Nálunk a románság az, ami erős hatással van ránk, a vegyes házasságok miatt egyre nagyobb a veszélye a beolvadásunknak. Ez volt az első meghívás a Délvidékre, és azonnal ki is használtuk. Fontosnak tartottam, hogy eljöjjünk. Először járunk itt, viszont a gyerekek is, és mi is azt látjuk, hogy az itteni magyarok a sorstársaink, hiszen megküzdenek azért, hogy megőrizzék a nemzeti hovatartozásukat. Felemelő tapasztalat, hogy itt is meg lehet maradni magyarnak, sőt, büszke magyarnak. Ezzel a gondolattal térünk haza.

— Fontosnak tartjuk, hogy a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást, és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen — emelte ki Báló Tibor, a Rákóczi Szövetség törökbecsei szervezetének elnöke, délvidéki koordinátor. — A kirándulás programja érintette Szabadkát, Óbecsét, Törökbecsét, Nándorfehérvárt, Péterváradot, Csúrogot, Elemért és a délvidéki magyarság jelképét, az aracsi pusztatemplomot. A helyi rákóczis ifjak tiszta szívvel várták és fogadták a vendégeket, hiszen Törökbecsén a Rákóczi Szövetség helyi szervezete fogalommá vált, munkája, aktivitása évről évre egyre több fiatalt ölel fel.

A Rákóczi Szövetség egyik kiemelkedő programja a középiskolásoknak szóló Délvidéki Utazás — emelte ki Csenger Orsolya, a szövetség rendezvényszervezője. — Az idén hetedik alkalommal rendeztük meg. Az elsődleges célja, hogy a Kárpát-medence területén élő közép-iskolások megismerjék a határon túli területek, jelen esetben a Délvidék magyar kulturális, történelmi helyeit. Mindemellett az is a terveink közé tartozik, hogy a diákok egymás között kapcsolatokat építsenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kirándulás után intenzív kommunikáció indul meg közöttük, mely nemcsak hetekig, hanem akár évekig is kitarthat. A középiskolások nagyon várják az ilyen programunkat, hiszen találkozhatnak a több száz vagy ezer kilométerre élő kortársaikkal. Azt is fontosnak tartjuk, hogy mind a határon túli magyarokban, mind az anyaországiakban tudatosuljon: noha több határ választ el bennünket egymástól, mégis van egy nagyon fontos dolog, mely közös bennünk, ez pedig az anyanyelvünk, a magyar kultúránk. Ez a közösségérzet tud erőt adni a hétköznapokban — hallottuk Csenger Orsolyától, aki azt is hozzátette, hogy az idén a Rákóczi Szövetség Délvidéki Utazás programjának 105 részvevője volt.

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 3. nap

Aracsi pusztatemplom

                                                                    30728711 1834292076622247 5717593917659021312 o    30725576 1834291539955634 4296970047840059392 o

                                                                                                                                                              20180415 115614                                                              30706305 1834287886622666 3881847474268143616 n

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 3. nap

Aracsi pusztatemplom

                                                                                               DSC 0210          30729226 1834288889955899 7791333393798529024 o

                                                                                                                                                                                   20180415 114044                                        20180415 115723

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 3. nap

Kiss Ernő emlékszobra és sírhelye, Elemér

                                                                                                                                                                                 20180415 093358              20180415 094311

                                                                                                                                                                                 20180415 094147             20180415 094433

                                                                                                                                                                                 20180415 095231              20180415 095121

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 3. nap

 Gróf Leiningen - Westerburg Károly honvéd tábornok szobrának megkoszorúzása, Törökbecse

                                                                                                                                                                  20180415 083428                                          DSC 0192

     Az 1848/49 -es szabadságharcban elesett nemzetőrök és honvédek emlékszobrának megkoszorúzása, Törökbecse

                                                                                                                                                                   20180415 105416                                            30739745 1834288973289224 4903985815962517504 o

                                                                30707525 1834289809955807 4853841943932698624 o     30725221 1834291466622308 3627407083302813696 o

DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 2. nap

Törökbecse: táncház, ismerkedés.

                                                                                                                                30712188 1834288499955938 2340573815576199168 o    30709792 1834287743289347 3008162619870674944 o

                                                                                                                                30710075 1834290873289034 5797762703464333312 o    30706775 1834288149955973 7513826838020358144 o

                                                                                                                               30716646 1834290703289051 3617509606047088640 o    30742618 1834284636622991 315584670672617472 o

DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 2. nap

Kalemegdán, Belgrád (Nándorfehérvár)

                                                                                30727799 1834288389955949 5514309464817139712 o  30762552 1834287813289340 8276819845350162432 o        

                                                                                30729572 1834289166622538 1693836012351913984 o    DSC 0185

                                                                                                                                              20180414 171911     20180414 172457

 

DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 2. nap

Pétervárad, az alagútrendszer megtekintése

                                                                                                                                                                                                20180414 115854     20180414 115921

DSC 0154

                                                                                                                                                                                               20180414 133008     20180414 124819

DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 2. nap

Pétervárad

  20180414 161315 20180414 161322

DSC 0163

                                                                  DSC 0161                                                                                               

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 2. nap

Csúrog - emlékmű megtekintése

                                                                                                                  30712230 1834288296622625 8735590698377543680 o       30705289 1834290913289030 6126716121270714368 o

                                                                                                                                                                                                         20180414 091910      DSC 0128

                                                                                                    30704182 1834285633289558 6432776921007783936 o     30728555 1834290326622422 4604814736473718784 o

DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 2. nap

Pétervárad

                                                                                                                                                          20180414 160130   20180414 111619

                                                                               30738538 1834287623289359 7339059499145101312 o   30716695 1834290966622358 8169515945794994176 o

30713543 1834287683289353 8168378917627887616 o

DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE

ifjúsági szervezetek számára

VII. DÉLVIDÉKI UTAZÁS 2018, TÖRÖKBECSE - 1. nap

Ismerkedési est. Vendéglátó Báló Tibor, a Rákóczi Szövetség képviselője Csenger Orsolya.

Fellépők a törökbecsei Rákóczi Ifjúsági Szervezet tagjai.

30708540 1834285899956198 1627800069837160448 o                                                                                                                                         30724700 1834284146623040 6241690428689612800 o

30707883 1834291859955602 948370740787281920 o                                                                                                                                       30705193 1834288646622590 8705247256942477312 o

30705058 1834291923288929 3719162904893718528 o

         

 

 

 

Ön itt van: Iskola / A Rákóczi szövetség tevékenységei iskolánkban