Poljoprivredna škola - Mezőgazdasági Iskola

ballagás

Kedves kollegák és kedves tanulók,

pénteken, május 29-én ünnepélyes program keretében elbúcsúztatjuk a végzőseinket. 

A pénteki nap a végzősök fényképezkedésével kezdődik, amelyet az utolsó osztályfőnöki óra követ és a tanulók illetve szüleik vendéglátásával folytatódik. Az ünnepi program а ballagást követően a tornateremben lesz megtartva.Este pedig folytatódik az ünnepség Panonijan a szerb nyelven tanulók részére, illetve a Cseri csárda étteremben a magyar nyelven tanulóknak.

Csütörtökön és szerdán a délutáni váltás tanulóinak rövidített órák lesznek tartva (minden tanóra З0 perces míg a szünetek 5 percesek lesznek), pénteken az egész iskolában nem lesz tanítás, hanem minden osztály az előlátott program szerinti feladatát kell hogy megvalósítsa. A feladatokat az osztályfőnökök fogják részletesen ismertetni.

Megkérjük a tanulókat, hogy a firkafalra felkerülő képeket, amelyeket a végzősök készitenek, NE BÁNTSÁTOK!

Még egyszer szeretnénk gratulálni a végzős diákoknak és reméljük, hogy az itt töltött diákévekre szeretettel fognak visszaemlékezni. 

Kedves ballagók, sok sikert kívánunk a továbbiakban, sok- sok sikert a tanulmányaitok folytatásában, a munkában és a magánéletben...  

iskolaigazgató

                                                                    Tóth Tibor

Ön itt van: Iskola / Archívum / Cikkek a főoldalra / ballagás